1. 3 weeks ago 

   ennyi?

   a reggeli világosságban vált teljes mértékig bizonyossá, hogy az idei PENre nem jutok el. és az egyszerű ok nem az akarásban van, hanem abban, hogy már a bőrgyár felé kihunynék a fáradtságtól. kész röhej, de annyi erőm nincs, hogy az agyamat beindítsam, pedig egész nap aktívnak kellene lennem. ez a hét egy öngyilkosság, ahogy az elkövetkezők is. a hepiend pedig erősen kérdéses.

2. 2 months ago 

   Most ez jutott eszembe.

   Szerintem jó lett az új Poe film. Van hangulata. 

3. Notes: 1 / 6 months ago 

   helyzetjelentés.

   a nyakam ellenáll bármiféle mozdításnak, a kezemnek pedig férfiparfüm illata van. az ég kék, őszi fények vannak, a hajam borzas.

   minden csendes és jó. a helyzet mondhatni tökéletes.
4. 7 months ago 

   hazaértem Sopronkörnyékre.

   közben meg azt érzem vége van, végem van, és már egy másik utat tervezek.

   most nem jó, vagyis épp ez az: tudom, hogy nem jó, de közben olyan nyugodt vagyok, mint még soha.

   nem tudom, hova ez a menet, meg a sehova se vezet, szóval félelem van, ahogy az kell.

   talán sose lesz igazán vége, de egy csomó régi smst kitöröltem.

   és sajnos már rég nem hiszek a szívemnek, csak az agyammal pacsizok immár.

   de ez sem jó, mert így meg nem vagyok elég ösztönös, nincs már semmi spontán, csak a merev ez kell, ez lesz jó, később megtérül.

   pedig egy faszt.

   nem térül meg semmi, éhes ló maradok mindig, szeretetre, sikerre, nyugalomra, vidámságra, érzelemre, bármire éhes, mert nem történik belül semmi. meztelen néró gyújtott egyszer körbe, azóta csak hamu van, és korom, utálom, nincs tovább, mássá kell lenni a folytatáshoz.

   közben meg muszáj hevesen, mert ez aláírja, hogy még élek, ha szélsőséges, akkor legalább tudom milyen szenvedni, ennyi köt az élethez.

   zombi, aki agyat akar, aki szívet akar, aki valójában a kurva bátorságra vágyik, pedig utálja a sárga köves utat, dorotit meg végképp.

   nincs igazság, nem jó semmi, bármit csinálsz, minden jó.

   a magad ura vagy, de a szabadságod meg-nem-értése tömlöcbe zár, a napot sem látod, nem hogy elrepülhess. valójában egy kibaszott hologram ez a szabadság, egy illúzió, és tényleg akkor tudsz szabadon választani, ha tudod, hogy azt kell. és csinálhatsz bármit, mindig is arra fogsz vágyni, hogy megmondják, mit tegyél, mert nekik nagyobb a szájuk, okosabbak, ők jobban tudják, legalábbis nem félnek kimondani. pedig ez faszság, mert be vannak szarva, mint te meg én, csak közben ők eladják magukat. széles mosoly, egyenes tartás, a kicsi kutya hangos, a nagy csöndes, melyik kutya vagyok én?

   egy hangos behemót vagyok, aki meg fog őrülni öreg korára. egy szimpla fehér kuvasz, loncsos farokkal, mély vakkantással, bölcs nézéssel, amitől aztán a végére csak eldobja az agyát. mert nem bírj ezt a tisztánlátást, se azt, hogy egyet vakkant, világvége, kussolj, nincs igazad, büdös dög az ajtóban, hiába védsz meg, a végén úgyis lelövünk.

   a jobbra se jó, a balra se jó, se előre, hátrálni meg nem lehet, mert az élet rendje, meg ilyenek. előttem meg csak a szakadék, sulykolják: ne akarj meghalni, de azért noszogatnak: ugorj le, előre van az arra. most akkor mit akartok? az önpusztulás mély pöcegödrébe minek ugranék, ha a saját szaromat már ismerem? merthogy abba a gödörbe ezren szartak, és oké, hogy én ülök a trónon, de más helyett megint én lapátoljak? ja, az hogy az a más mind én voltam, istenem, az élet rendje, teleszarjuk a saját gödrünk, és amikor visszaküldenek takarítani, miért is akarnánk?

   nincs ennek egy fia értelme se, vakság van, de a frankót mindenki tudja. a lényeg, hogy holnap délre legyen leves, meg legalább valami sült, vagy tészta, és akkor minden rendben, mert délben az ebéd az szent. annak kéne lennie. erre? csak kutyafuttában, lóhalálában bekapunk egy készre sütött műanyagbejglit, van benne művitamin, meg műenergia, de legalább rászoksz.

   az élet is ilyen. nem kéne, de rohansz, legalább nem kell a saját szarod lapátolni. nekem sincs kedvem, nem is akarom, fasznak hiányzik. viszont bugyog fel, és már a tököm kivan. menjek megint pszichológushoz? én nem fogok lövöldözni. csak szép csendes tudatossággal levezénylek egy szar életet, előbb utóbb vagy megbuggyanok, vagy beledöglöm. jól hangzik, ehhez volna kedvem, de kiderült, hogy akkor is visszaküldenek. ezek bezzeg nem szaroznak.

   mit lehet tenni? kelleni nem kell, nem is akarom, mégis muszáj. érti ezt valaki? én nem. utálom. nincs kedvem. hülyeségnek tartom, és minden porcikámmal ellene vagyok. mégis változom, ha tetszik, ha nem. és így az életemnek is muszáj lesz, mert szar benne lenni, ezért aztán szar nekem is, és akkor ha megváltoztatom, majd neki is, meg nekem is jó lesz.

   én hülye, paktálnék inkább a halálommal. annak talán nincs ennyi sok igénye.

5. 7 months ago 

   kurva egy reggel ez.

   beteg, fáradt, öngyilkos hajlamú.

   előreláthatólag ma nehezen leszek kedves.

6. 7 months ago 

   hát erre tényleg

   csak azt tudom mondani, hogy hű.

   a dáthámnak közben üzenem: most azonnal szégyelld el magad, irány a sarokba és gondolkodj el magadról! és nem jöhetsz ki onnan, amíg azt nem mondom! irgumburgum!

   (persze azért a “mi a bajod?” érdeklődésekre a “DISZ IZ DÁÁÁÁTHAAAAA!!!” felkiáltás elég elmebeteg-menő, valljuk be.)

   jejjejj, és már holnap van! kurvaélet, de nem vagyok álmos. álom-hadjárat indul.

az ihlet megannyiszor a tenyeremből eszik, de amint rámarkolok, semmivé lesz az éterben.

forgatom a kerekeket, s a hajam lobog a szélben.

tekintetemben elsuhanó világok villognak.

nem tudok megállni.

Following

Tumblr